SAJÓHIDVÉGI.ROMA.KULTURÁLIS.KÖZHASZNÚ.EGYENLŐ.BÁNÁSMÓD.EGYESÜLET

SAJÓHIDVÉGI.ROMA KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ EGYENLŐ BÁNÁSMÓD EGYESÜLET



Sajóhídvég több mint ezer lakosú település. A cigány kisebbségi önkormányzat megalakulását követően nem sokkal megszűnt, csakúgy, mint az előző ciklusban. A kisebbségi törvény értelmében ebben a ciklusban már nem lehet időközi választást tartani, bár ennek nem sok értelme lenne, ugyanis ott, az előző négy évben is feloszlatta magát az érdekképviselet, és az időközi választásra nem tudtak ötven aláírást összeszedni.
www.romnet.hu
Balog János, aki a Lungo Drom színeiben indult 2006-ban a kisebbségi választásokon, úgy véli, a hatékony képviselethez, és a cigányság élethelyzetének javításához "magasabb szintű" kapcsolatokat kell keresnie, és az általa augusztusban alapított egyesülettel foglalkoztatási és oktatási programjaihoz politikai kapcsolatokat is keres.
www.romnet.hu
Balog János azt mondta: a jobboldalhoz köthető Lungo Drom szervezet vezetése csak választások alkalmával, kampányidőszakban keresi meg a Borsod megyei romákat, és a voksolást követően újra magára hagyják a munkanélküliségtől és nyomortól sújtott szegényeket. "Nem szavazógépként, emberként kell kezelni a cigányokat" - mondta a korábbi kisebbségi önkormányzati elnök, és az általa alapított Sajóhídvégi Roma Kulturális Közhasznú Egyenlő Bánásmód Egyesületen keresztül próbál reménysugarat juttatni a kilátástalan helyzetben élő romáknak.
www.romnet.hu
Kinyilvánította, hogy a jövőben az MCF szervezetet és pártot támogatja, és megszakítja kapcsolatát a Lungo Drommal. Szintén együttműködési megállapodást kötött a Kolompár Orbán által vezetett szervezetekkel a Bőcsi Cigány Kisebbségi Önkormányzat, amely 1995-től a Lungo Drom táborát erősítette. A megállapodás aláírására szervezett fórumon elhangzott, hogy további húsz civil szervezet és kisebbségi önkormányzat jelezte együttműködési szándékát, amelyet még november hónapban megkötnek.
www.romnet.hu
Balog János, a Sajóhídvégi Roma Kulturális Közhasznú Egyenlő Bánásmód Egyesület úgy véli, helyi civil szervezetként és országos szintű szervezeti kapcsolataikkal a pályázati lehetőségeik is nagyobbak lesznek. Közlése szerint első programjukként öt munkanélküli romának szereztek egy éves szerződéssel állást, ami nem közmunka. A programban résztvevők keresete havi 160 ezer forint lesz, így a közmunkabér, amely a minimálbérként alig éri el a 70 ezer forintot, biztosabb és kiszámíthatóbb megélhetést, biztosabb egzisztenciát jelenthet - mondta Balog János. A RomNetnek az elnök elmondta, a MÁV Zrt.-vel folytatott tárgyalásai során remény nyílik arra, hogy Sajóhidvégről és a környező településekről 150-200 embert alkalmazhatnak pálya-karbantartási munkálatokra legalább hat hónapos időtartamban.
www.romnet.hu
Az MCF-el kötött együttműködési megállapodás alkalmával térségi roma fórumot tartottak, ahol elhangzott, a sajóhidvégi cigányok közöl 2010 márciusáig öt ember tartós foglalkoztatásban részesül és Csepelen, Vácott, gyárakban dolgozhatnak szakmunkásként, míg jövő márciusig 25-30, tavasztól pedig 40 embert alkalmaznak majd fővárosi és Pest megyei gyárak felújítása, karbantartása során. Lakatosok, hegesztők, csőszerelők mellett segédmunkásokat is alkalmaznak nettő 6-700 forintos órabérrel.
www.romnet.hu
Takács Győző, Sajóhidvég független polgármestere azt mondta, a körzetben a közmunka-lehetőség az egyetlen foglalkozatási lehetőség, de meggyőződése, ha a közmunkaprogram jó kezekbe kerül, és ésszerűen használják fel és ki, akkor közmunkával fel lehet emelni az országot, amelyre példa a háború utáni időszak. A példamutatást tarja a polgármester a legfontosabbnak.
www.romnet.hu
Kolompár Orbán, a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) civil szervezet és az MCF-Roma Összefogás Párt elnöke előadásában azt hangsúlyozta, a vidéken élő cigányságot nem lehet magára hagyni. A polgármestereknek és a kisebbségi önkormányzatoknak össze kell fogniuk, és amennyiben az Országgyűlés elfogadja az Út a munkához nevű kormányprogramot, egymásra lesz a települési és a kisebbségi képviselet utalva.
www.romnet.hu
A fórumon egy perces felállással adóztak az egy hete, az alig 20 kilométerre lévő Nagycsécsen kivégzett két roma emlékének. A kettősgyilkosságról szólva Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke azt mondta, két évvel ezelőtt, amikor a Jobbik egyre többször hangozatta cigányellenes nézetei, majd megalakította a Prikezsia Gárdát, és egyre nagyobb teret kapott a cigányellenesség, arra figyelmeztetett, hamarosan fegyverekkel támadnak majd a cigányokra, és emberélet is követelhet a rasszista indíttatás. Kijelentette: ha a szélsőségeket nem tudják megállítani, két év múlva a cigányoknak el kell hagyniuk az országot.
www.romnet.hu
Hidvégi-B. Attila
www.romnet.hu




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

2. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak

► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok

surlodasmentes.hupont.hu

3. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

4. Seravilla Balaton -Balatonmáriafürdő

► Ahol a stílus és a kényelem tökéletes összhangban találkozik.

seravilla.hupont.hu

5. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

6. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

3. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége

► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!

micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu

4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

5. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

6. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

7. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

8. Egyedi zuhanykabin gyártás Pest megye +36 20 429 6567

► Egyedi zuhanykabin gyártás, egyedi zuhanyajtó szerelés, üveg zuhanyfal, üveg zuhanykabin, kádparaván, tükör, tolóajtó +36 20 429 6567

egyedizuhanykabingyartas.hupont.hu

9. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

10. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

11. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

12. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

13. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

14. Berna világa

► Hát hali mindenki! Ez a blog inkább a beauty világgal foglalkozik, a körmök és a csajok világával. De ha unatkozol és szeretsz kézimunkázni nézz be a Do It Yourself menüpontba. Ha véletlenül idézeteket keresel azt is találsz nálunk.

beba-vilaga.hupont.hu

15. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock III., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Tisztelt Olvasó! Íme, a 3. kötet... amiről az jut eszembe, kicsit olyan, mint egy együttes 3. zenei albuma: nehéz mit kezdeni vele. Már nem a régi hang, bár emlékeztet az előzőekre, ugyanakkor valami új horizont felé fordul. Folytatás, és újrakezdés.

solverus-versek-iii.hupont.hu

16. Minden ami Selena Gomez !

► Ha te vagy Selena elso számú rajongója akkor jó helyen jársz. Itt szinte mindent megtalálsz róla:)Az oldi még jelenleg nincs kész!

kinkia.hupont.hu

17. Sosem kellett volna, hogy közel engedjelek.

► Rettegtem az érzéstől,hogy milyen Téged elveszíteni,Rosszabb mint gondoltam. </3

nyusziifulek.hupont.hu

18. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

19. FOTO - VIDEO

► Fotók - Videók készítése minden alkalomra

fotovideo.hupont.hu

20. A jó házasság és a boldog párkapcsolat szabályai

► A házasság lehet jó is, de meg kell érte dolgozni!

johazassag.hupont.hu

21. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

22. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

23. Ha sok mindent tudni akarsz a cicákról itt a helyed!

► Ha ezt az egész honlapot elolvasod, cicaszakértő leszel!Lesz cicád?Vagy csak mindent tudni akarsz róluk?Itt megtudhatod!

cicaimadoknak.hupont.hu

24. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!

opelhez-alkatreszek.hupont.hu

25. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

26. Érdekes cikkek tárháza

► Weblapunkon hasznos oldalakról, különféle érdekes cikkeket osztunk meg.

linklap.hupont.hu

27. idézєтєк.: )*

► Üdvözöllek a blogomon, itt rengeteg idézetet viccet, képeket, csajos dolgokat találhattok! :) Próbálom mindennap frissíteni. :') és ne felejtsétek el likeolni az fb-s oldimat se: @+[173189136103437:O] '+' nélkül! (;

fancsidezetek.hupont.hu

28. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

29. RONCSAUTÓ FELVÁSÁRLÁS FORGALOMBÓL VÉGLEGES KIVONÁS INGYENES ÜGYINTÉZÉS!

► Velünk a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben túladhat működésképtelen autóján.Roncsautó felvásárlás 1 órán belül!

legjobb-auto.hupont.hu

30. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

sellogirls.hupont.hu

31. GOBELINEK

► 1991 óta működő nagykereskedelmi cégünk kötőfonalak, kézimunka alapanyagok, gobelinek, osztotthímzők, horgolók és egyéb kézimunkával kapcsolatos termékek forgalmazásával, importjával és exportjával foglalkozik.

gobelin-fonal.hupont.hu

32. Olcsó költöztetés, szállítás? Bömitrans a megoldás!

► OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS, BÚTORSZÁLLÍTÁS, ÁRUSZÁLLÍTÁS, KIS CSOMAG SZÁLLÍTÁS

bomitrans.hupont.hu

33. Girls for girls

► minden, ami egy lánynak érdekes lehet: könyvek, ruhák, sminktippek, életmód, filmek, kreatív, DIY, sztárok, sztorik...

heygirlitsme.hupont.hu

34. Lovas Tanoda, kicsiknek és nagyoknak!

► A honlap egy szinttel feljebb költözött! Részletekért kattintson az utolsó menüpontra!

lovastanoda.hupont.hu

35. ♥LoveSims3♥

► ♥ A Simssel a határ a csillagos ég! ♥

lovesyms.hupont.hu

36. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

37. Demecseri Oktatási Centrum Berkeszi Tagintézménye

► "Tanulni annyi, mint élni a lehetőséggel." Paulo Coelho

berkesziskola.hupont.hu

38. MINDEN AMI MOZDÍTHATÓ!

► Tervezés, gyártás, kivitelezés!

villak.hupont.hu

39. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

40. Nekünk is ki jár egy kis szórakozás:)

► Minden mi:japán,msn,sport,100 féle képek stb...(fejlesztés alatt)

lillaoldala.hupont.hu

41. Genius Rent a Car +36308978436

► Teherautó bérlés - Budapest 3. kerület, Óbuda

geniusrentacar.hupont.hu

42. Vigyázzunk az élővilágra, a jövőnket jelenthetik...

► A delfinek a vízivilág egyik legértelmesebb és legbarátságosabb élőlényei

delfinfelek.hupont.hu

43. Sztárok és életük

► Ez az oldal rengeteg sztárról szól. Külföldiről és hazairól egyaránt. Itt néhány sztártól kaphatsz divattippeket és megtudhatod az életrajzukat is. Jó szórakozást az olvasáshoz!!!!!!!!!!!!!!...

sztarok-reflektorfenyben.hupont.hu

44. Fémhulladék Felvásárlás, fémhulladék bontás, színesfém felvásárlás!

► • Levesszük önről a felgyűlt terhet ! • A Pénz öné és csak nyerhet ! • femker555@gmail.com, 0670-310-0926

femker.hupont.hu

45. A tudás hatalom

► Köszönöm, hogy ide menthettem a könyvjelzőimet.Nem szeretnék reklámozni vele és senkit sem akarok befolyásolni, de nimél többet tud az ember annál inkább rájön, hogy milyen keveset tud.

tudat.hupont.hu

46. Orosháza Csorvás Gádoros Nagyszénás burkoló burkolás

► Orosháza Nagyszénás Gádoros Csorvás burkoló burkolás, teljeskörű lakás felújítás, átalakítása

medenceepites-burkolas.hupont.hu

47. Csak Csajok!

► Itt mindent megtalálsz,amire szükséged van!

katalapja.hupont.hu

48. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

elorejelzes.hupont.hu

49. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

50. Pajkos Fénysugár Alapítványi Óvoda és Bölcsőde

► "Beszélj velem úgy, mintha felnőtt lennék! Játssz velem úgy, mintha gyerek lennél! Bízz bennem! Adj nekem feladatot, majd meglátod, milyen ügyes vagyok!" Dávid Rózsa

pajkosfenysugar.hupont.hu

51. Angol-krém-használtruha NAGYKERESKEDELEM

► Angol válogatott krém minőségű használtruha Női-Férfi-Bébi és gyerek használtruha!KIZÁRÓLAG NYITOTT BÁLÁKAT ÉRTÉKESÍTÜNK!!!Így NINCS ZSÁKBAMACSKA!!!Sok szeretettel várjuk önt!!!Egy igazán otthonos környezetbe!!!

angolkremhasznaltruha.hupont.hu

52. Girls on the top

► A Girls on the top ennek az oldalnak a jelszava.Itt a leghíresebb angol ill.magyar színésznőkkel énekesnőkkel foglalkozunk

nessatisdale.hupont.hu

53. Reti Zoltan fafaragas-butor.hupont.hu

► Keresse fel honlapomat! Ha felkelti érdeklődését, netán készíttetni szeretne bármit, amik a fotókon láthatóak, szívesen állok rendelkezésére.Ha netán észrevételt, megjegyzést is írna,az email cimemen, szívesen venném azt! Köszönöm!

fafaragas-butor.hupont.hu

54. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA

► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!

gyogyulasom.hupont.hu

55. Versek és képek!

► Nézzetek be! Van itt mindenfajta kép, amit szeretnél, gyönyörű virágok, angyalok, giffképek. Ha szereted a nagy választékot, ne hagyd ki az oldalt, hátha épp itt találod meg amit keresel. Érezd jól magad!

kepekneked.hupont.hu

56. BONSAI VÁSÁRLÁS BUDAPEST - BONSAI BOLT BUDAPEST - ONLINE BONSAI SHOP

► ONLINE BONSAI SHOP BUDAPEST! VÁSÁROLJON BONSAIT SZAKÜZLETBEN!

bonsaivasarlasbudapest.hupont.hu

57. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén

► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!

termofoldszallitasa.hupont.hu

58. Aszfaltozás Budapesten és az ország egész területén!

► Aszfaltozás:Budapest Debrecen Nyíregyháza Győr Sopron Siófok Eger,Salgótarján és más városokban,községekben is!

aszfalt-aszfalt-olcson.hupont.hu

59. Ichigo and Rukia fanfiction

► Üdvözöllek látogató!Egy IchiRuki oldalra tévedtél.Ha gondolod nézz körbe ezen az egyszerű honlapon,melyen a fanficeim publikálom. :)

ichigoandrukia.hupont.hu

60. lomtalanit.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ

lomtalanit.hupont.hu

61. Kellemes karácsonyt &Boldog új évet

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

girls-baby.hupont.hu

62. Micimackó és barátai

► Helló!Üdvözöllek benneteket az oldalomon.Ez az oldal Micimackóról a medvéről szól.Sok információt szerezhettek innen.Itt van életrajz a szereplőkről, képek is vannak, egy oldal ahol videóklippeket nézhettek, egy mese, és egy JÁTÉK.JÓ SZÓRAKOZÁST!!!!!

micimacko-malacka.hupont.hu

63. Egy szeretni való németjuhász oldala! :)

► Helló! Örülök hogy ide keveredtél! Mirána a németjuhász oldalán jársz. Az oldal nem csak a kutyámmal,hanem a összes kutyával is foglalkozik! Böngész határtalanul és érezd jól magad! :]

mirahusi.hupont.hu

64. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

65. Életmód Stúdió Debrecen

► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.

eletmod-debrecen.hupont.hu

66. MyFootballTeam

► Focinevelde :)

myfootballteam.hupont.hu

67. Kingdom Könyvelőiroda Érden

► Váltson most könyvelőt! Megbízható munkavégzés korrekt áron

konyveleserden.hupont.hu

68. Fűkaszálás, fűnyírás Budapest, Pest megye

► Fűkaszálás, fűnyírás Budapesten és Pest megyében 06 70 410-7499

funyiras-fukaszalas.hupont.hu

69. Vilu -Disney

► Ez az oldal a Violettával foglalkozik! Ha már itt vagy nézz kicsit körül! A facebbok violettás oldaam: https://www.facebook.com/ViolettaHungarya?ref_type=bookmark

vilu-disney.hupont.hu

70. RESTIBÜFÉ

► VECSÉS Bajcsy Zs.u.1. alatt működő büfénkben várjuk szeretettel kedves vendégeinket, ahol válogathatnak 12 féle hamburger, lángos, szendvics, különböző sültek és csak itt kapható házi specialitások közül.Házhozszállítás 2000Ft felett!

restibufevecsesen.hupont.hu

71. Minden,amit a lovakról tudni érdemes...

► ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

lovasokoldala.hupont.hu

72. Ez neked is fog tetszeni Miley Cyrus+Hannah Montana!!!!!

► Friss hírek sztárok Miley Cyrus+Hannah Montana!!!

hencsioldija.hupont.hu

73. KontyosFanni.hupont.hu

► Minden ami smiley itt megtalálod

kontyosfanni.hupont.hu

74. »Zrínyi Ilona Általános Iskola Encs«

► »6/E Osztály«

classencs.hupont.hu

75. Apró hirdetés mindenkinek

► Itt aztán tényleg minden megtalálható kategóriában, és tartalomban egyaránt

hirdetesekmindenkinek.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 6
Heti: 19
Havi: 96
Össz.: 22 202

Látogatottság növelés
Oldal: Ide írhatod a weboldalad új lapjának a címét
SAJÓHIDVÉGI.ROMA.KULTURÁLIS.KÖZHASZNÚ.EGYENLŐ.BÁNÁSMÓD.EGYESÜLET - © 2008 - 2026 - sajohidvegi-roma-kultural.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »